Örökkön örökké

Alvó baba

„Egy életen át…" - hangzik e mondat egy, az életüket örökre összekötni vágyó pár szájából és születik meg a család, mint a legszorosabb emberi kapcsolatok színtere és intézménye.

 

A család egy folyamatos törődést igénylő „közös mű”, amelyet ez a két ember alakít ki és ápol folyamatosan. Legyen az egy több generációs família, vagy egy csonka család, a cél többnyire egyértelmű: boldogan élni, a gyermekek megszületése után pedig őket is boldoggá tenni. Minden embernek szüksége van egy helyre, ahova haza tér, ahol olyan emberekkel lehet együtt, akiket szeret, és akik őt is szeretik, akik megértik, akik támogatják. Számos kutatás bizonyítja, hogy a családban élők mentálisan és fizikálisan is jobb eredményeket produkálnak az élet különböző területein. Viszont századunk megváltozott körülményei, a kialakult, új helyzetek egyre több esetben, forgatókönyvszerűen feketítik be ezt az idilli képet...

 

A 21. század kenyérkeresői

Jobbra alvó babaSokan gondolják azt, hogy a mai, „fogyasztásorientált” világban már idejétmúlt a klasszikus családmodell léte, pedig az a jelenlegi, megváltozott feltételek mellett is tökéletesen működhetne. A problémák következményeként nemcsak a válások, valamint az egyszülős családmodellek száma növekszik, hanem a lelki és testi egyensúly hiányában szenvedő emberek tömegei válnak boldogtalanná. Első lépésként az egyik legalapvetőbb szabályt kell mindenkinek megtanulnia: a családért tenni, dolgozni kell. Ebben az esetben viszont nem három-műszakos robotolásra kell gondolni, hanem olyan önzetlen és építő hozzáállásra, melynek segítségével a ma már ódivatúnak számító, „a férfi keresi a betevőre valót, az asszony pedig végzi a házimunkát” modell modern változata is eredményessé válik.

Apa, miért nem játszunk már annyit, mint mikor kicsi voltam?

A gyermekvállalás, a baba születése, az első hónapok, az első közös élmények mind-mind boldog pillanatok egy család életében. Miért ne lehetne ezeket a rendkívüli élményeket a későbbiekben is átélni? A család számos - a gyermekek életében központi szerepet játszó funkciót - érzelmi, gazdasági, fogyasztó, reprodukáló, szocializáló, nevelő, regeneráló - lát el, ám ha ezek a funkciók megszűnnek, a család szépen lassan felbomlik. A házastársak szerep,- és státuskülönbségei csökkennek, a szülő-gyermek viszony tartalma pedig átalakul. Sokan felháborodva állítják, hogy nincs mit tenni; hogy a mai világban szükséges, hogy a megélhetésért mindkét szülő rengeteget dolgozzon, hogy nem tehetnek róla, hogy gyermekük többet ül a számítógép előtt, mint velük közösen egy asztalnál. 

De a meghitt ebéd hiánya még nem a jéghegy csúcsa, egyes családok sajnos ennél mélyebbre süllyednek. A megoldáshoz vezető út első lépése a legfontosabb: a felismerés, hogy javítani kell a helyzeten. Sok szülő gondolja azt, hogy saját maga is meg tudja oldani a problémákat és ez egy bizonyos fokig igaz is, ám ha ez nem elég, akkor rengeteg segítség áll rendelkezésükre.

Ajánlott termékek

 
fürdetés
Safety
100 pont
 
Vízhőmérő

1.360Ft

 
fürdetési kiegészítők, babahigiénia
Arianna
100 pont
 
Orrszívó porszívó

1.600Ft

 
babajáték zenélő
Chicco
600 pont
 
Járástanulást segítő játék

15.980Ft

 
bababútorok és kiegészítői
Temmel
200 pont
 
Pelenkázó lap széles vaj narancs

5.180Ft

 
biztonság a fürdőszobában
Tanita
80 pont
 
Csúszásgátló

1.670Ft

 
kabát, overál
Pirinyó
500 pont
 
Átalakítható bundazsák

8.780Ft

 
bababútorok és kiegészítői
Temmel
200 pont
 
Pelenkázó lap puha

5.180Ft

 
etetőszék
Lorelli
700 pont
 

21.990Ft

 
hálózsák, pólya
Király G.
200 pont
 
Kókuszpólya

3.640Ft

 
etetés cumisüvegből
Nuk
80 pont
 
Cumisüveg

1.850Ft

 
gyerekülés 9-36 kg
Lorelli
600 pont
 

15.990Ft

 
fajátékok
Fakopáncs
40 pont
 
Öltöztetős maci

1.190Ft



Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás