A szülésre felkészítő tanfolyam 1. alkalmáról

 

 Szeifridné Kis Olga szülésznő gondolatai az 1. alkalomról

2012. szeptember 20.

 

        Ezen a szép őszi csütörtökön indítottam útjára immár 9. alkalommal a celldömölki KMKK-ban a Szülésre felkészítő klubot.
2010 márciusában fogant meg bennem a gondolat, hogy segítsek a várandós édesanyáknak szülésznőként oly módon, hogy egy közös, leendő édesanya klubba invitáljam azokat a nőket, akiknek félelmeik, kérdéseik vannak a terhesség, szülés, születés körüli témákban. Emellett kíváncsiak a szakemberek véleményére, akik hasznos ötletekkel szolgálhatnak, ami által a leendő  édesanyák és családjaik gazdagíthatják a megoldásaik tárházát, valamint hisznek a közösség erejében.  A közös út, a hasonló vagy éppen különböző probléma, öröm, építő lehet a résztvevők számára.

        A  nyolc alkalmas programot úgy alakítottam ki, ahogyan a várandósság idején ,és az után az  események követik egymást időrendi sorrendben, és ennek megfelelően hívtam meg a témához kiválóan  értő szakembereket. Az első „előadás” az ismerkedés jegyében telt el, illetve a Sejtbank Kft. képviselője,  Nagy Andrea  ismertette az őssejt sajátosságait, és a gyógyászati felhasználási lehetőségei  mellett  bepillantást  nyerhettünk az őssejtek megőrzésének kulisszatitkaiba is.
Az ismerkedés mindig izgalmas számomra, hiszen nemcsak Celldömölkről várok édesanyákat, hanem  gyakorlatilag bárkit, bárhonnan, akit érdekel a téma, és az ismerkedés alkalmával derül ki számomra,  számunkra, ki honnan érkezett, és mi hozta ebbe a klubba.

Ezen a csütörtökön az eddigieknél is többen gyűltünk össze, összesen 14-en. Ami még nagyobb öröm  számomra, hogy az édesapák is nyitottak voltak a témára, többen párban érkeztek, hiszen a babavárás  közös „ügy”. A sok változás az édesanya, a család   életében sok „megmagyarázhatatlan” reakciót  válthat  ki, ami bizony feszültségforrás lehet. Nos! A nemtudás  veszélyes irányba viheti a családot, kapcsolatot, aminek megbeszélésére, megértésére nagyszerűek ezek a csütörtöki találkozások. Hiszen ha nincs kibeszélve, helyre téve a probléma, a család nem érti a várandós állapot mögött meghúzódó érzéseket, vágyakat, akkor megérteni sem tudja az anyát, akinek tápláló, éltető társra, kapcsolatra, családra van szüksége ebben a 280 napban.

 

Ajánlott termékek

 
fajátékok
Fakopáncs
100 pont
 
Favonat

3.190Ft

 
kézségfejlesztők
Baby Mix
80 pont
 
Torony építő
Torony építő

2.650Ft

 
fürdőlepedő, kifogó
Scamp
100 pont
 
Fürdőlepedő

2.300Ft

 
biztonság a lakásban
Baby Bruin
40 pont
 
Biztonság

590Ft

 
fürdetési kiegészítők, babahigiénia
Canpol
40 pont
 
Baba hajkefe és fésű

1.310Ft

 
babacsörgő, babarágóka
Canpol
0 pont
 
Csörgő

860Ft

 
szoptatási higénia
MAM
40 pont
 
bimbóvédő

2.130Ft

 
fürdetési kiegészítők, babahigiénia
MAM
40 pont
 
baba fogkefe

800Ft

 
játszó és éjszakai cumi
Avent
100 pont
 
Játszócumi

1.960Ft

 
pelenka
Temmel
0 pont
 
Textil pelenka

380Ft

 
fürdetési kiegészítők, babahigiénia
Canpol
40 pont
 
Hajkefe fésűvel
Hajkefe fésűvel
Hajkefe fésűvel

810Ft

 
biztonsági eszközök
Angelcare
1000 pont
 
légzésfigyelő

22.990Ft



Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás