Töltődjetek fel Anyukák!

Az anyáknak is jár a kikapcsolódás!

Sokszor hallok olyan édesanyákról, akik években számolják, mikor jutott utoljára idejük önmagukra. Ez könnyen előfordulhat, hiszen egy nőnek az anyaság mellett feleségnek, a háztartás vezetőjének is kell lennie, és meg kell őriznie női mivoltát is. A gyermek születését követő 1-2-3 éven belül pedig legalább napi 8 órát a munkahelyén tölt. Tetézi a dolgokat az a tény is, miszerint manapság ha valaki nem teljesíti az összes női szerepet tökéletesen, számos kritika érheti a környezete felől. Valamint a média hatalmas véleményformáló ereje is azt a meggyőződést erősíti,  miszerint 2013-ban egy anyának minden téren maximálisan helyt kell állnia. Ha ez nem sikerül, akkor jön a ránk nehezedő nyomás, a nagy lelkifurdalás...

Ennek nem kellene így lennie... Egy anya vállaljon annyit, ami teljesíthető nap mint nap.  És ha van segítsége, akkor szánjon magára is időt! Sokszor egy órányi vagy pár órányi elszakadás a mindennapoktól hetekre feltölti az anyát új energiával.

Íme néhány tipp a celldömölki anyukáknak:

Ha találtok olyan személyt a családban, akiben maximálisan megbíztok- pl. nagymama, nagynéni- hagyjátok rá a gyermeketeket, és a pároddal:

  • Tegyetek egy esti sétát a városban
  • Menjetek el a Vulkán Fürdőbe egy relaxáló fürdőzésre, szaunázásra
  • Látogassatok el a helyi moziba
  • Üljetek be valamelyik kávézóba
  • Csapjatok egy romantikus estét
  • Nézzétek meg a Soltis Színház valamelyik darabját
  • Bicajozzatok fel a Ság-hegyre

Ha nincs dajkátok, de úgy érzed, a hétköznapok monotonitásától  betelt a pohár, és ki kell eresztened a gőzt, kérd meg a férjed, hogy vigyázzon a gyerekekre, és:

  • Sétálj egyet a szabadban, szedd össze a gondolataidat
  • Találkozz valamelyik barátnőddel
  • Válassz ki egy tornát az egyre bővülő helyi kínálatból, és járj el akár rendszeresen mozogni, jógázni
  • Vonulj félre egy jó könyv társaságában
  • Vegyél egy forró fürdőt
  • Menj el úszni, szaunázni, fodrászhoz, stb.

Vagy kapcsolódjatok ki együtt, de beszéld meg a férjeddel, hogy most  figyeljen ő a gyerekekre, és Te így eleresztheted a gondolataidat:

  • Tegyetek egy nagy családi sétát a zöldben                                                      
  • Szervezzetek egy délutáni kirándulást
  • Nézzetek meg együtt egy családi filmet a moziban/ akár otthon
  • Pattanjatok biciklire, és mozogjatok közösen
  • Hagyd ki egyszer a vasárnapi rostokolást a konyhában, és menjetek el ebédelni

Számos apróság van, ami kizökkenthet bennünket, anyukákat a mindennaok mókuskerekéből.  Én csak néhány tippet adtam, amikről biztosan tudom, hogy itt, Celldömölkön is elérhetők.  Higgyétek el, a Ti kikapcsolódásotok nem csak Nektek, hanem a család többi tagjának is jót tesz. Sokkal jobb, ha pár óra nélkülözés után egy újjászületett anyát és feleséget kap vissza a család, mintha nem engeditek meg magatoknak ezt a néhány alkalmas „luxust”, és ingerültté, fáradttá, kimerültté váltok, aminek a levét mindenki megissza.  Most, hogy közeleg a tavasz és a nyár, egyre melegebb van, egyre hosszabbak a nappalok, a lehetőségek tárháza hétről hétre bővül! Anyukák, töltődjetek fel !

 

Gregorich Nóra
kommunikációs munkatárs

 

Ajánlott termékek

 
kórházi kelengye
Lansinoh
80 pont
 
Melltartóbetét

1.690Ft

 
etetés cumisüvegből
Avent
80 pont
 
Etető cumi

1.690Ft

 
játszó és éjszakai cumi
Nuk
40 pont
 
Cumilánc

1.190Ft

 
biztonság az autóban és az utcán
AeroSleep
0 pont
 
Ülésvédő

5.420Ft

 
gyerekülés 0-13 kg
Lorelli
600 pont
 
 Autós babahordozó

14.990Ft

 
gyerekülés 0-25 kg
Espiro
1200 pont
 
Espiro Delta  Hearts 2017
Espiro Delta Carribean
Espiro Delta Denim 2017
Espiro Delta Olive 2017
Espiro Delta Onyx
Espiro Delta Stardust
Espiro Delta Sunset

43.990Ft

 
fajátékok
Fakopáncs
100 pont
 
Favonat

3.190Ft

 
fürdetés
Philippo
100 pont
 
Formatervezett babakád

2.150Ft

 
babacsörgő, babarágóka
MAM
80 pont
 
Rágóka

1.700Ft

 
etetés cumisüvegből
Baby Bruin
40 pont
 
Cumisüveg
Cumisüveg
Cumisüveg
Cumisüveg

660Ft

 
itatócsőr pótlásnak
Nuby
40 pont
 
Itatópohár

760Ft

 
fajátékok
Fakopáncs
80 pont
 
Házikós építőjáték

4.990Ft



Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás