Anyák napja
Szeretet, hála, gondoskodás, köszönet, fáradságos munka, gyógyító ölelés. És még sorolhatnánk azokat a kifejezéseket, amelyek az anyák napjával kapcsolatosak. Anyák napján az édesanyákat és a nagymamákat köszöntjük. Az édesanyákat, akik a szívük alatt hordtak bennünket, akik éjszakákon át az ágyunk mellett ülnek, amikor betegek vagyunk, akiknek simogatása gyógyír az apró lelkek sérüléseire, akik reggeltől estig rólunk gondoskodnak, akik a születés pillanatától kezdve szeretettel és felelősséggel vesznek körül bennünket. És a nagymamákat, akik ugyanezt az utat bejárták annak idején az édesanyánkkal, és akik rólunk másképp, nagymamai szeretetettel és odafigyeléssel gondoskodnak.
Azokban a családokban, ahol élnek a szülők és a nagyszülők, ez egy boldog és örömteli ünnep. Ott pedig, ahol ők már nincsenek köztünk, az anyák napja az emlékezés napja. Ezen a napon elevenebben élnek bennünk a velük kapcsolatos érzések, emlékek, és habár fájdalmat érzünk az elvesztésük miatt, rájuk gondolva mégis mosoly ül az arcunkra.
Az anyák napja az egyik legszebb ünnepünk. Legyünk 3 vagy 43 évesek, az ünnep jelentősége nem változik. Egy szép szóval, egy hálát adó versikével, egy szál szép virággal tehetjük meghitté az ünnepet, és fejezhetjük ki számukra hálánkat és szeretetünket.
A Babaház csapata minden édesanya és nagymama számára örömteli, szép anyák napját kíván!
Pákolitz István: Anyámnak
Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.