Költészet kicsiknek és nagyoknak

Minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját. Azt gondolhatnánk, hogy ez csak az iskolások életében fontos. De ha meggondoljuk, a legtöbb gyermek életében már csecsemőkortól jelen van a költészet. Nem a szó fennkölt értelmében ugyan, de apró versecskék, mondókák, altatók formájában átszövi az estéket, a mindennapokat. A kicsik imádják a rímeket,…

Készüljünk a húsvétra 1.

Közeleg a húsvét! Ez az ünnep minden család számára nagyon fontos. A keresztény emberek életébe nem hirtelen toppan be az ünnep, hiszen 40 napos böjt, majd a virágvasárnap, a nagypéntek és a nagyszombat ünnepnapjai előzik meg. Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepeljük. A hagyományok szerint a hosszú böjt után a hívő emberek sonkát, kalácsot, főtt tojást visznek…

Tavaszi zsongás

Ismét elmúlt a tél. Levethettük a súlyos télikabátot, élvezhetjük a napsütést, a zöldellő fák és színes virágok látványát. A gyermekink is egyre nagyobbak lesznek. Akik tavaly még csak a babakocsiban fekve ízlelhették meg a tavasz hangulatát, most már totyogó kis gyermekek. Akik tavaly még csak tipegtek, most már körülöttünk szaladnak, akik pedig kismotoron közlekedtek, ma…

A medvehagyma felhasználása és fogyasztása

A medvehagymához tavasz idején könnyen hozzáférhetünk, ugyanis a piacokon és az élelmiszerüzletek zöldségrészlegein biztosan megtaláljuk. Magunk is beszerezhetjük az értékes növényt, ám legyünk körültekintők a gyűjtése közben (lásd: előző cikk) könnyen összetéveszthető a gyöngyvirág levelével. Természetesen, mint minden zöldséget, gyümölcsöt, úgy a medvehagymát is frissen és nyersen fogyasztva érhetjük el a leghatásosabb eredményt. A kisgyermekek…

A hosszú, téli álom után a tavasz kedvence, a medvehagyma

Manapság rendkívül nagy népszerűségnek örvendő medvehagyma remek választás a tavasz idején, hiszen temérdek pozitív tulajdonságokkal rendelkezik. Ízletes, ezáltal könnyedén étrendbe illeszthető, kicsiknek és nagyoknak, felnőtteknek egyaránt. Ez alkalommal a medvehagyma szervezetre gyakorolt jótékony hatását ismerhetjük meg. Tavasszal, a téli álomból ébredező barnamedvék előszeretettel fogyasztották a bükkös, tölgyes erőkben ezt a nevezetes hagymafélét a legyöngült szervezetük…

Egy jó recept, ha kevés az anyatej

Létezik egy orvosok, homeopátiás szakemberek által is elismert recept, mely az anyatej mennyiségével küszködő kismamák segítségére lehet. A makrobiotikus szemléletben készült összeállítást Dr. Sal Péter a Kismamák nagykönyvében ajánlja. A recept megtalálható a Medicina Kiadó által közzétett Öngyógyítás homeopátia segítségével című könyvben is, ahol azt írják, sok magyar kismama próbálta ki nagy sikerrel. Hozzávalók: 250…

Csipkebogyó és homoktövis: a legerősebb páros influenza ellen 2.

Előző cikkünkben a csipkebogyó jótékony hatásairól szóltunk. Most a nagyszerű duó másik tagját, a homoktövist mutatjuk be Nektek. Tibetben már évezredek óta alkalmazott, hazánkban még nem túl közismert homoktövis növény termése még gazdagabb C-vitaminban (akár 400-600 mg C-vitamin lelhető fel 100 grammnyi termésben), és szerencsére egyre ismertebbé válik. Ugyanúgy vonatkozik a hideg eljárás alkalmazása a…

Csipkebogyó és homoktövis: a legerősebb páros influenza ellen

Az igazi fogcsikorgató hideg tél még hozzánk is elérkezhet, így nem árt figyelmet szentelni annak, hogyan kerüljük el a megfázást, a hiányzást az óvodából, iskolából, munkahelyről. Természetesen a réteges öltözködés segíthet a megelőzésben, de érdemes lehet felvértezni a családunkat az esetleges immunrendszer legyengülésétől más módon is. A közkedvelt és széles körben előnyben részesített csipkebogyó termése…

2014. április 3-án indul a SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐ TANFOLYAM!

Az élet nem a születéssel kezdődik! A celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Szülésre, anyaságra, szoptatásra felkészítő Várandósok klubja 2014.április 3.-án 16 órától, öt héten keresztül szeretettel várja az érdeklődő várandós édesanyákat és párjukat az előadássorozatra, hogy a terhesség áldott állapot legyen. Az érintett témák: 1. alkalom: Várandósság-szülés élménye 2. alkalom: Megszülettem, tehát vagyok! Jogok…

Csiribiri foglalkozás a gyermekek és szülők örömére

Balázsné Németh Margit védőnővel nemrég beszélgettem. Először a hivatásáról kérdeztem, ezt követően az általa tartott babamasszázsról mesélt, aztán a Csiribiri foglalkozásról beszélgettünk. A mai cikkünkben ez utóbbiról számolok be Önöknek. -Milyen jellegű foglalkozás a Csiribiri? -A Csiribiri egy olyan foglalkozás, ami a gyerekek mozgását, ritmusérzékét, egyensúlyérzékét, és az idegrendszerük fejlődését segíti elő. Olyan mozgásfejlesztő torna,…