Család vagy karrier? – Egy húszéves lány gondolatai a témával kapcsolatban.

Gyermekvállalás, biztos állás, önmegvalósítás?
Természetesen nem kellene egymás ellentéteként emlegetnünk őket; mert nem feltétlenül választási kényszerről van szó. Az emberek nagy része azt vallaná, hogy mindegyikre szüksége van a teljes élethez. A kérdés inkább az, hogy hogyan jobb: család, minél hamarabb? Kell-e várnunk, ha a párkapcsolat és a lelki felkészültség adott, míg megteremtjük a megfelelő anyagi alapot a gyermekünk felneveléséhez? Naná, hogy kell, de hol a határ? Mikor kell ideiglenesen felhagynunk a munkával, hogy elkezdjük saját életünket és esélyt adjunk egy születendő gyermek érkezésének is?

Felmerül bennem, hogy valójában csak az időzítés a kérdés, vagy a legtöbb nőnek az alap elhatározásával van problémája. A családalapítás egyáltalán szerepel-e a terveik között. Ugyanis a karrierépítés nem úgy van kitalálva, hogy annak valaha is vége legyen. Pár év múlva az ember akaratlanul is messze sodródik eredeti tervétől: „majd dolgozom néhány évig, aztán jöhet a család, pontosabban gyerkőc…” Nyilván önmagában a házastárs és a háztartás nem jelent akkora veszélyt a karrierre nézve.

Vagy mondjuk azt: legyen meg előbb az anyagi biztonság.. de mit is jelent ez pontosan? Egy kisgyereknek oly mindegy hol nyaral, milyen autóban utazik! Ezek mind a felnőtt igényeink kielégítését szolgálják csupán. Egy gyermek számára az a legfontosabb, hogy a szülei karnyújtásnyira legyenek tőle. Ez a kulcs: a szeretet és jelenlét. Elsősorban az anyáé. S ha neki mi vagyunk a világ közepe, megérdemli, hogy ő is a legfontosabb legyen számunkra.

Korunk szorongató kérdése tehát – család vagy karrier- elsősorban a gyermekvállalást fontolgató fiatal(!) nők körében van jelen, hiszen minden azt sulykolja belénk a munkánkkal, de a magánéletünkkel kapcsolatban is: „valósítsd meg önmagad, küzdj az álmaidért, a sikereidért csak te magad vagy felelős. Az ellentét pedig így: kényeztesd is magad, mert megérdemled…” Na igen. Emellett a felelősségvállalás kérdésére szintén jó érv a „halogatók” körében, hogy „még fiatal vagyok”, akár harminc, negyven évesen is.. de engem elgondolkodtat: nem önző dolog-e ez, hogy csak a magunk igényeit és önmegvalósulásunkat tartjuk szem előtt? Talán egy természetellenesen hosszú fiatalságba igyekszünk menekülni: senki nem akar nő, asszony, férfi lenni, mindenki csaj, csávó, srác maradna, de meddig létezhetünk saját illúzióink között?

Olyan világban élünk, ahol a nő, ha áldott állapotban van: terhes, le van kötve, gyermekét otthon nevelő háztartásbeli lesz.
Ha belegondolunk akkor minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a szakmai ranglétrán felkapaszkodjunk, legalább ennyi kötöttséggel jár mint családanyává érni és lenni, csupán azzal a különbséggel, hogy az egyikben a legmagasabb női minőséget töltöd be, a másikban pedig legfeljebb egy igazgatói gurulós széket.

Az egészséges felfogás és a titok az önismereten alapszik. A fiatalság életfilozófiájával elgondolkodva rászánni magunkat egy olyan életre, ami nem rólunk szól! El kell döntenünk, hogy mit is akarunk, mikor adjuk fel, hogyan engedjünk, és mondjunk le a másik javára. Felismerésként állíthatom,hogy MI Nők Előbb, vagy utóbb egy idősíkon építünk Családot,és karriert is egyszerre.

Steiner Luca
Babaház marketing manager