Csiribiri foglalkozás a gyermekek és szülők örömére
Balázsné Németh Margit védőnővel nemrég beszélgettem. Először a hivatásáról kérdeztem, ezt követően az általa tartott babamasszázsról mesélt, aztán a Csiribiri foglalkozásról beszélgettünk. A mai cikkünkben ez utóbbiról számolok be Önöknek.
-Milyen jellegű foglalkozás a Csiribiri?
-A Csiribiri egy olyan foglalkozás, ami a gyerekek mozgását, ritmusérzékét, egyensúlyérzékét, és az idegrendszerük fejlődését segíti elő. Olyan mozgásfejlesztő torna, ahol énekelünk, mondókázunk, mozgásfejlesztő eszközöket használunk, buborékokat fújunk, szaladgálunk, és még nagyon sok mindent csinálunk. Tematikáját Orszáczky Ildikó állította össze. 2005 óta sikeresen működik Magyarországon.
-Kiknek ajánlja?
-1 – 3 éves korosztálynak javasoljuk.,de már a járni tudó kisebb csecsemők is jöhetnek. Nálam Szofi volt a legfiatalabb, aki 10 hónapos korában kezdte el a tornát. Ez az a korosztály, akik még általában nem járnak közösségbe, így hiányzik nekik ez a fajta foglalkozás. Vannak olyan eszközeink, amit otthon nem tartanak a szülők, itt pedig kipróbálhatják a gyerekek Ilyen például az egyensúlyozó tölcsér, trambulin, billegő rácshinta. Persze itt is vannak olyan gyerekek, akik az elején nem csinálják., a gyakorlatokat csak szemlélők, ilyenkor azt szoktam mondani a szülőknek, hogy legyenek türelmesek. Volt aki az első három alkalmat végig sírta, most pedig nagyon élvezi a foglalkozást.
-Mi ragadta meg?
-Jánosházán, a baba–mama klubfoglalkozásaimon gyakran szoktam mondókázni a gyerekekkel. Láttam, hogy ezt mennyire élvezik. és ez miatt szerettem volna picit tovább képezni magam. Először az interneten a Kerekítőt találtam meg, de ehhez zenei képzettség kellet volna és hangszertudás, ami sajnos nekem nincs. Ezután, teljesen véletlenül akadtam rá a Csiribiri tornára. Nagyon megtetszett és láttam benne fantáziát. Felvettem a kapcsolatot az Ildikóval, hogy el szeretném végezni nála a tanfolyamot. 1 hónap múlva Budapesten voltam hospitálni, majd elkezdtem tartani a Csiribirit,
-Milyen hosszú egy ilyen foglalkozás?
-Hivatalosan 35-45 percig kellene tartani, de mi általában 1 órán keresztül itt vagyunk.
-Mikor zajlik ez a foglalkozás?-
Celldömölkön a Művelődési Házban. minden szombaton 9:30ó-tól. –
-Jánosházán a Művelődési házban minden hétfőn 16 órától.
-Lehet csatlakozni?
-Igen, a 06-70-319-0272-es számon vagy a margit1112@freemail.hu címen kereshetnek a szülők. A foglalkozásra jó bejelentkezni, mert ahhoz, hogy minden eszközön végig tudjanak menni a gyerekek, és mindenkire oda tudjak figyelni, ahhoz a maximum 10 fős létszám az ideális.
-Mi a díja a Csiribiri foglalkozásnak?
-Egy alkalom 800 Ft. Ha valaki testvérrel jön, a testvér 10 % kedvezményt kap, és a nagycsaládosok is 10 % kedvezményt kapnak.
-Ez egy szolgáltatásért nem sok pénz.
-Szerintem sem. A legtöbb helyen 1000-1200 Ft-ot kérnek alkalmanként. Megmondom őszintén, nem igazán azért csinálom, hogy meggazdagodjak, hanem mert szeretem csinálni.
-Ezt az eddigi beszélgetésünkből is látom. És abból is, hogy mindent, amivel foglalkozik, tanulni tetszett, nem csak belevágott. Tehát kiknek ajánlja ezt a foglalkozást?
-Olyan szülőknek, akiknek a gyermekei mozgékonyak vagy éppen félénkek. Azoknak akik kíváncsiak arra, hogy viselkedik a gyermekük társaságba, akik szeretnék megadni a gyermeküknek a fejlesztés lehetőségét. Fontos, hogy a szülő is szeresse a játékos mozgást, mert itt a szülő is mozog,. Szombat délelőtti családi programnak is jó, mert az apukák is részt vehetnek a foglalkozásokon. Van olyan, hogy az egész család együtt rázza a nagy szivárványkendőt. Látni lehet a gyerekek arcán, mennyire élvezik, hogy apa és az anya is vele együtt énekel, labdázik. Celldömölkön nagyon sok apuka is részt vesz a foglalkozásokon. Van olyan, hogy az anyuka kezdett el a foglalkozásra járni a kislányukkal,de mivel szülés előtt álló kismama volt, ezért az apuka folytatta . Most pedig az anyuka babamasszázsra hordja a 2 hónapos babájukat az apuka pedig tornára hordja a kislányt.
Margitnak köszönöm a beszélgetést. Önöknek azt tanácsolom, ha kedvet kaptak akár a Csiribirihez, akár a Babamasszázshoz, keressék fel bátran Balázsné Németh Margitot, aki odafigyeléssel, bizalommal és törődéssel fordul mind a babák, gyermekek, mind a szüleik felé.