Hogyan lehetek Nevelőszülő?

Hogyan lehetek Nevelőszülő?

Hogyan lehetek Nevelőszülő?Beszélgettünk Móritzné Prisznyák Jutkával, aki a vas megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgató helyettese.

Milyen feladatokat lát el a szakszolgálat?

Intézményünk a gyermekvédelmi szakellátásban működő intézmény, fenntartója a megyei önkormányzat. Szakszolgáltatási feladatokat végzünk, illetve otthont nyújtunk családjukból kiemelt gyermekek számára, oly módon, hogy befogadó gyermekotthont és nevelőszülői hálózatot működtetünk.
A feladataink közül a legfontosabbakat emelném ki: szakértői vizsgálatokat végzünk és javaslatot teszünk arra, hogy a családjukból valamilyen okból kiemelt gyerekek a számukra legmegfelelőbb gondozási helyre – gyermekotthonba- nevelőszülőhöz – kerüljenek.

Hivatásos gyámunk ellátja azon gyermekek gyámságát, akik esetében azt
a nevelőszülő nem vállalja, vagy a gyermekotthon vezető nem vállalhatja. Elvégezzük az örökbe fogadni szándékozók alkalmassági vizsgálatát, nyilvántartjuk a megyében örökbe fogadni szándékozókat és az örökbe adható gyerekeket. Feladatunk az örökbefogadás előkészítése és lebonyolítása. A befogadó gyermekotthonban azokról a gyermekekről gondoskodunk, akik a gyámhatóság esetleg a rendőrség azonnali intézkedésével kerülnek ki családjukból, valamilyen probléma miatt. Ők ideiglenesen – általában 30 napig vannak nálunk, amíg a végleges elhelyezésükről a hatóság döntést hoz. A nevelőszülői hálózatban olyan gyermekek és fiatalok élnek, akik számára a nevelőcsaládot hosszabb távú elhelyezésként jelöli ki a gyámhivatal. Jelenleg 53 nevelő családunk van, hagyományos és hivatásos nevelőszülők. Sajnos komoly probléma, hogy családjaink száma évek óta folyamatosan csökken.

A nem hivatásos nevelőszülők élete mennyivel másabb, mint a hivatásosaké?

A leglényegesebb különbség, hogy a hivatásosok egy speciális foglalkoztatási jogviszonyban állnak az intézménnyel, tehát mi vagyunk a munkáltatóik. Ők főállásban erre teszik fel az életüket. Jelenleg heten vannak a megyében. A hagyományos nevelőszülők többségében alkalmazásban állnak különböző munkahelyeken és saját gyermek hiányában, vagy sajátjuk mellett vállalják a nevelésbe kerülő gyermekekről való gondoskodást.

Van-e különbség az örökbefogadás és a nevelőszülőség között?

Az örökbefogadás és a nevelőszülői munka között nagyon lényeges a különbség. A nevelőszülői család egy otthont pótló gondoskodás, ami átmeneti időre szól. Amennyibe a vér szerinti szülők körülményeiket rendezni tudják, a gyermekek visszakerülhetnek a saját családjukba. S addig is még a nevelő családban élnek folyamatosan kapcsolatot tartanak szüleikkel.
Az örökbefogadáskor ezzel szemben a családba kerülő gyerekek az örökbefogadók vér szerinti gyermekévé válnak. A vér szerinti szülő felügyeleti joga pedig megszűnik.

Televízióban és különböző fórumokon hallani lehet, hogy nevelőszülők jelentkezését várják. Milyen követelményeknek kell megfelelni-e annak, aki ezt a munkát szeretné végezni?

Elsősorban egy alkalmassági vizsgálaton kell részt venni. Ez egy környezettanulmány készítéséből és pszichológiai vizsgálatból áll. Illetve háziorvosi és jövedelemigazolást kell csatolni a résztvevőknek. A vizsgálatok elvégzését követően a résztvevők, és a munkatársak közösen döntenek arról, hogy a jelentkezőket alkalmasnak tartják-e a nevelőszülői feladatok elvégzésére. Amennyiben kedvező döntés születik a résztvevők akkor jelentkeznek egy 60 órás előkészítő tanfolyamra. A tanfolyam első 28 órája döntés előkészítő tanfolyam, ahol szembesülnek a résztvevők azzal, hogy mire is vállalkoznak, ha ezt a munkát választják. Lehetőségük van még egyszer végiggondolni, hogy valóban erre gondoltak-e, ezt képzelték-e el. A döntést a képzést vezető szakemberek segítségével hozzák meg. Ezt követően még egy 32 órás tanfolyamon kell részt venni. Ahol konkrét ismereteket kapnak arról, milyen feladataik és kötelezettségeik vannak. Megtanulják, hogy kell együttműködni a működtetővel vagy is az intézményünkkel.

A TEGYESZ dolgozói segítséget nyújtanak a nevelőszülőknek. Miben és hogyan segítik a nevelőszülők munkáját?

Az intézmény nevelőszülői tanácsadói, dolgoznak együtt a nevelőszülőkkel, folyamatosan látogatják a családokat. Jogszabály előírja, hogy 3 hetente felkeressék a családokat és érdeklődjenek a gyermekek gondozásáról és neveléséről. Feladatkörükbe tartozik, hogy a gyermekek oktatási intézményeit felkeressék és nyomon kövessék haladásukat, fejlődésüket. Fontos az ő munkájuk, hiszen sok segítséget tudnak nyújtani a családoknak, ha valamilyen különleges ellátásra van szüksége a gyermeknek. Pl: arra gondolok, hogy pszichológus szakember segítségét kell igénybe venni, vagy egyéb külső támogatásra szorul a család.
Az ő munkájuk elsődlegesen a segítségnyújtáson alapul, de természetesen bele tartozik az is, hogy ellenőrzik a nevelőszülők gondozási, nevelési tevékenységét azt, hogy a gyermekek akiket a nevelőcsaládnál elhelyeztünk megkapják-e azt a segítséget és támogatást amire szükségük van. Az intézmény folyósít a gyermekek ellátására pénzösszeget, melyet a nevelőszülő köteles a gyermekre fordítani.

Szó esett az anyagiakról, mekkora és milyen juttatásokban részesülnek a nevelőszülők?

A gyermekek ellátására nevelési díjat és ellátmányt folyósítunk, illetve a nevelőszülői díjat, amely pedig a nevelőszülők tiszteletdíja. A konkrét összeg normál gyermek esetében 42.750 Ft. Amennyiben a gyermek valamilyen fogyatékosságban szenved, vagy beteg akkor emelt ellátásokat folyósítunk. Ennek az összege havonta 49.880ft.
A nevelőszülőnek elszámolási kötelezettsége van az intézmény felé az elöbb említett összegekről. Ezen kívül a nevelőszülők tiszteletdíja gyermekenként 15.000 Ft/hó.
Ez a munkájukért járó juttatás, amely nem elszámolás köteles és adómentes. A gyermekek után járó családi pótlékot is igényelheti a nevelőszülő, melyet teljes egészében felhasználhat a gyermek ellátására.

Hol és milyen módon lehet érdeklődni, jelentkezni erre a munkára?

Elsődlegesen telefonon 94/514-590-es telefonszámon, vagy e-mailben vasitegyesz@mail.datanet.hu de szívesen vesszük a levélben való jelentkezést is, melyet a TEGYESZ Szombathely Vörösmarti u.11.címre, lehet küldeni.
Nagyon várjuk az érdeklődők jelentkezését! A hálózatból életkoruk miatt kikerülő családokat nem tudjuk pótolni és emiatt folyamatosan csökken a nevelőszülők létszáma. Jelenleg nagyon-nagy szükségünk lenne gondozási helyekre, családokra, mivel megyénkben a gyermekotthonok teljes létszámmal működnek, és lassan komoly problémát fog jelenteni, hogy a vérszerinti családokból kikerülő gyermekeket nem tudjuk megfelelően elhelyezni.
Sok szeretettel várjuk mindazok jelentkezését a szakszolgálatnál, akik kedvet éreznek-e nemes feladat elvégzéséhez.

– Nagyon köszönjük Móritzné Prisznyák Jutkának a kielégítő válaszokat, és a Babaház csapata szeretné felkérni, hogy szakértőként a továbbiakban felmerülő kérdésekre és témasorozatunkra legyen kedves válaszolni. Kívánok Önnek és kollégáinak, a továbbiakban jó munkát !