Homeopátia és a várandósság – az alternatív gyógymódok világában
Bizonyára sokan hallottak a homeopátiáról, a különböző homeopátiás termékekről, melyeket ma már több mint 80 országban alkalmaznak. A következőkben ezt a kismamák számára is érdemi gyógymódot szeretném bemutatni.
A homeopátiás gyógymódok alkalmazása a német Samuel Hahnemann nevéhez fűződik és egészen a 19. század elejére vezethető vissza. A hasonlóság szabálya szerint érvényesülnek, ami azt jelenti, hogy minden olyan anyag, amely az egészséges emberben képes tüneteket előidézni, nagy hígításban meg tudja szüntetni ugyanazokat a szimptómákat.
Az alternatív gyógymódnak tekinthető homeopátiás gyógyszerek természetes – növényi, állati, ásványi vagy kémiai – eredetűek, megfelelő szedésük során mérgező és mellékhatások nélkül gyógyítanak. Az egészségtudatos élet kellékeként számon tartott készítmények máshogy működnek, mint a hagyományos gyógyszerek, ugyanis nem a tüneteket nyomják el, hanem – a szervezet öngyógyító erejét felhasználva – erősítik immunrendszerünket. Kisebb jellegű betegségek esetén – a homeopátiás kiskönyvek és kézikönyvek segítségével – otthon is lehetőség van a gyógyításra, ha kellő pontossággal találjuk meg a kiváltó okokat, a betegség jellegét és tüneteit.
Lényegesnek tartom megemlíteni, hogy a készítményeket szobahőmérsékleten és száraz helyen kell távol tartani elektromos berendezésektől, hisz ezek rezgései megzavarhatják az összetevők reakcióit. A homeopátia tulajdonképpen egy egyénre szabott terápia, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a szer több különböző betegség gyógyítására alkalmas és mivel senki sem egyforma, mindenkinél más gyógyszer váltja ki a kellő hatást.
Egy kismama életében a legfontosabb, hogy már a kezdetektől fogva – egészen a fogantatástól – védje gyermekét. Mivel a homeopátiás készítmények alkalmazása semmiféle melléhatással nem jár, kismamák is nyugodtan szedhetik őket, teljesen veszélytelenek ugyanis a magzatra nézve. Mivel az anyuka immáron két életért felel, úgy gondolom, ésszerűbb és tanácsosabb egy homeopátiában jártas orvos véleményét kikérni, akik megfelelő pszichológiai háttérrel rendelkezve próbálnak egyénre szabott megoldást kínálni. A gyógyszerek egyik leglényegesebb eleme a hígítás mértéke, minden tubuson, vagy üvegen fel van tüntetve egy szám, ami ennek a mértékét jelzi. Számos homeopátiás szer létezik, amely megkönnyíti a szülés lefolyását, enyhíti a fájásokat, gyorsítja a tágulást, illetve segít a regenerálódásban, azt azonban már kevesebben tudják, mikor érdemes ezeket elkezdeni szedni, milyen adagolásban és meddig.
A következőkben a várandóság idejétől egészen a gyermekágy ideje alatt szedhető, javallott homeopátiás készítményeket mutatok be.
Várandósság alatt
A terhesség első harmadában a leggyakrabban előforduló problémák a hányinger, a hányás, erre a következő készítményeket ajánlottak: Sepia, Ipecacuanha, Bryonia, Cocculus, Ignatia, Nux Vomica. A progeszteron nevű hormon sok esetben okoz gyomorégést, hatására lazábbá válik a gyomorszáj és a sava a nyelőcsőbe jut. Ez esetben használt hatóanyagok többek között a Robina, Sulphur, Iris Versicolor. Számos olyan betegség van még – alvászavar, aranyér, visszér, vashiányos vérszegénység, székrekedés, vizesedés, görcsök, magzatvíz mennyiségének csökkenése – melyre megoldást kínálnak ezen orvosságok.
A homeopátiás szereket – a szülés előkészítéseként – a 38. héttől ajánlott szedni. Orvosi megfigyelések szerint hatásukra a vajúdás ideje átlagosan a felére csökken, ritkábbá válnak az úgynevezett fájás gyengeségek és kevesebb lesz a szövődmény.
Szülés ideje alatt
Arnica – az egyik legfontosabb homeopátiás készítmény a vajúdó és a kitolási szakasz alatt álló kismamák számára. 1 adag, azaz 5 golyó ugyanis képes csökkenteni a vérömlenyek által okozott fájdalmakat. A vajúdás alatt ezen kívül a Pulsatilla fogyasztása – félóránként 1 golyó – segíthet rendezni és csillapítani a rendszertelen fájásokat, a Cimicifuga pedig fájásgyengeség esetén nyújthat segítséget (10-30 percenként 1 golyó), ha a szülő nő kibírhatatlannak érzi a fájdalmakat. A Caulophyllum túlhordás és fájásgyengeség esetén segíthet, elősegíti ugyanis a méhszáj tágulását és csökkenti a vérzést. A Gelsemium azoknak az anyukáknak a szere, akik szoronganak, félnek a szüléstől, és emiatt a vajúdás csak lassan halad, beindulnak, majd leállnak a fájások. A vajúdás alatt fél óránként 1 szem bevétele javasolt. A kitolási szak elején újabb 1 adag Arnica Montana segítheti csökkenteni a vérzést és gyógyítani a sebeket. A szülés után 2 órával újabb adag Arnica bevétele pedig a sebgyógyulás elősegítésére ajánlott.
Szülés után
Gyermekágy ideje alatt javasolt készítmények a Bellis Perennis, amely a különösen nehéz szülések, vákumos szülések, farokcsont-törés után ajánlott. Császármetszés okozta szövődmények kezelésére hatalmas segítségnek bizonyul az Arnica, sebfájdalomra a Staphysagria, idegsérülésre a Hypericum, zúzott sebre pedig a Bellis Perennis.
A szoptatás ideje alatt jelentkező tünetek is kitűnően kezelhetőek homeopátiás szerekkel, a tejmennyiség csökkenése, a sebes mellbimbó, mellgyulladás kérdése is megoldható különböző szerekkel.
A homeopátiás készítmények megismerése lehetőséget ad a kismamáknak egy úgynevezett szelídebb gyógymód alkalmazására, ám egyik gyógyszer sem zárja ki, vagy helyettesíti az orvosi vizsgálatok szükségességét. Minden kismamának javaslom tehát, hogy járjon rendszeresen a trimeszterek alatt kötelező és szükséges vizsgálatokra és óvja magát és gyermekét a számukra legbiztonságosabb módon.
Látogassatok el a www.homeopatia.info.hu, a www.boiron.hu, vagy a www.babamamatudakozo.hu honlapra és bővebben olvashattok a homeopátiáról.
Amennyiben bármely kismama úgy gondolja, hogy élni szeretne a homeopátia adta lehetőségekkel, mindenféleképpen forduljon homeopata orvoshoz, aki egyénre szabottan fog készítményeket javasolni.