Játszani öröm 2.

Játszani öröm című cikkünkben beszámoltunk Nektek a gyermeki játék fogalmáról, a játék jelentőségéről és örömeiről, valamint bemutattuk, mit jelent a játék a legkisebbek, azaz a 2-6 hónapos gyermekek számára. Folytatva a témát szintén Reisinger Orsolyának az Új életmód magazinban (2010/1. negyedév) megjelent írására hivatkozva megosztjuk Veletek a szakértő hölgy gondolatait arról, hogy hogyan játszanak az 1-2 éves gyermekek. Minden kis korosztályra igaz, hogy a szülő e téren akkor tesz a legtöbbet a gyermeke fejlődéséért, ha hagyja játszani, kibontakozni. Hagyni kell, hogy a baba próbálgassa a hangját, a mozdulatait. Meg kell találni a közös játék és az egyedüllét közötti összhangot, hiszen néha a legkisebb babáknak és a nagyobbacska gyermekeknek is szükségük van egyedüllétre. A közösen töltött percekben pedig rengeteget számít a beszélgetés, a közös mocorgás, a sok ölelés, nevetés.

Játszani öröm 2.A második fél évben nem is hinnénk, hogy a gyermek mennyire szeret egyszerű, általa játékká nyilvánított tárgyakkal játszani. Ebben a korban egy üres műanyag palack, egy fakanál sokkal érdekesebb lehet bármelyik zenélő, csillogó játéknál. Hagyja kibontakozni gyermeke csírázó fantáziáját, hadd játsszon ezekkel az egyszerű, de nagyszerű tárgyakkal! A természetes játékok sokkal jobbak a mesterségeseknél. Természetesen az építőkockáknak, kirakóknak, könyvecskéknek ugyanúgy helye van a játéktárban, de nem kell minden játékhoz elővenni őket.

Később, másfél- kétéves kor körül elkezdődik az utánzás időszaka, majd ebből fakadóan a szerepjátékok. A gyermekek ebben az időben az anyák, szülők tevékenységeit másolják le. Segíteni szeretnének a portörlés, söpörgetés terén. Fontos, hogy kibontakozhassanak ezekben a tevékenységekben, még ha ezzel sok esetben hátráltatják is a szülő gyors és hatékony munkáját. A gyermek utánozva tanul és gyakorol, valamint a későbbi családi munkabeosztást is segíti ez a játékos tanulás.

A második év táján kezd erőteljesebben kibontakozni a képzelőerő. Ez az úgynevezett „mintha” korszak. A gyermek ilyenkor úgy tesz, mintha az építőkocka épület vagy éppen vonat lenne, és lehet, hogy ugyanez a tárgy másnap már vasalóként funkcionál. Az egyszerű játékok teret adnak a gyermek fantáziájának, aktivitásának. Azok a játékok, amelyek túl tökéletesek, és egyfunkciósak (pl. egy olyan lego, amiből csak repülő építhető), túl hamar kirántják a gyerekeket a „mintha” korszakból, tehát ebben az életkorban még nem célszerű beszerezni őket. Adjunk inkább kézügyességet fejlesztő játékokat a gyermek kezébe, mint pl. a gyurma, képkirakó, vízfesték. Figyeljünk arra is, hogy a gyermek a rég kihalt dinófajták nevei helyett és a most divatos „űrlény” nevek helyett inkább ismerkedjen a természettel, az állatok neveivel. ha van rá módunk, vigyük el olyan háztartásba, ahol állatokat tartanak, hogy megismerhesse, megsimogathassa a bárányt, a kecskét, a kismalacot. Ez igazán hasznos és szép élmény számára.

Játsszunk közösen a gyermekkel! Ilyenkor a kicsi szintjének megfelelően játsszunk! Legjobb az egyszerűség és a természetesség! Legyünk együtt, kiránduljunk, figyeljünk egymásra! A közös ténykedések során beszélgessünk sokat a gyermekkel. Még egy egyszerű öltözködés is lehet játékos és a fejlődése szempontjából hasznos, ha közben átbeszéljük annak mozzanatait.

A játék után mindig pakoljunk el! 3 éves korig gyakoroljuk együtt ezt a műveletet, később bízzuk rá a gyermekre, és ellenőrizzük le, sikerült-e megoldania a feladatot! A jó szokások kialakítása az első 6 év feladata! Érdekes, vidám játékot kívánunk!