Megkérdeztük Dr. Kovács Antal Főorvos Urat
A Babaház Webáruház megkérdezte a Kemenesaljai Egyesített Kórház Nőgyógyászati Osztályának főorvosát, Dr. Kovács Antalt a rendelőjében előforduló leggyakoribb problémákról és felmerülő kérdésekről, melyeket már egyre bátrabban és kendőzetlenebbül tesznek fel nemcsak az idős, hanem a fiatalabb korosztály páciensei is…
Az interjú során elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen, szexuál-pszichológiai jellegű kérdésekkel fordulnak a betegek a Doktor Úrhoz, ám meglepő módon, a tapasztalatok azt mutatták, hogy ma már egyáltalán nem igénylik sem a különböző lelki, illetve mentális eredetű zavarok kezelését, sem a szexuális tanácsadást. A felvilágosítást ugyanis már elég fiatalon megkapják a különböző médiumokból, a barátoktól, ismerősöktől. Sok szülő így megkönnyebbül, hisz saját gátlásaik miatt nem szívesen beszélgetnek gyermekeikkel a felnőtté válás egyik legfontosabb területéről, a szexuális életről és annak vele járóiról. Dr. Kovács Antal Főorvos Úr szerint égető problémát jelent manapság a fogamzásgátlás, a különböző gyulladásos megbetegedések, valamint családtervezés idejének kitolódása és okainak felderítése.
A védekezés fontossága
A fogamzásgátlás ma már nemcsak a felhőtlen együttlétet biztosítja egy pár számára, hanem segít a gyermekáldás tervezésében, valamint a nők egészségének megőrzésében. Bár a 21. században már többféle módszer közül lehet választani, az orvos tanácsai és javaslatai mindenféleképpen szükségesek ahhoz, hogy a legmegfelelőbbre essen a választás.
A különböző fogamzásgátló módszerek Pearl-indexe
100 nőnél egy évig alkalmazott módszer – A módszer használatának egy éve alatt terhessé vált nők
1. Nincs fogamzásgátlás 85
2. Megszakítás 35
3. Ritmus (naptár) 14-40
4. Csak spermicidek 5-20
5. Méhszájsapka 7-11
6. Kondom 3-4
7. Női kondom 1-5
8. Pesszárium spermiciddel 2-3
9. Hőmérőzés 0.5-3
10. Injekció 0.03-2
11. Tabletta 0.1-0.5
12. Sterilizáció 0.1-0.3
13. Hormonális IUD 0.05-0.1
Forrás: http://www.szexualpszichologia.hu/reprodukcio.htm
A különböző metódusok hatékonyságának mérésére szolgál az úgynevezett Pearl-index, mely a gyakran használt fogamzásgátló tabletták esetén 0,1-0,5 között mozog. Ez jelenti, hogy az adott tablettával – természetesen az utasításokat betartva – 1 évig védekező 1000 nő közül 1-5 esik teherbe. Bár az egyik legelterjedtebb és sok fiatal nő által kedvelt módszer a fogamzásgátló tabletták szedése, számos kérdés veszi körül nem csak ezt, hanem az egyéb módszereket, azok hatékonyságát, előnyeit, hátrányait. A Doktor Úr szavait idézve viszont „a nőgyógyász szakértő válaszainál nincs megbízhatóbb segítség”.
Ébresztő…!
A fogamzásgátlás mellett egyre nagyobb nehézséget okoznak a szexuális úton terjedő gyulladásos megbetegedések. Ráadásul ma már e betegségek olyan alfajai jelentek meg, amik eddig nem léteztek és a fokozott figyelmet érdemelnének. Egyik leggyakoribb, latin nevén chlamydia trachomatis egy húgy-, ivarrendszeri fertőzéseket okozó baktérium, mely leginkább a fiatal, de szexuálisan már aktív korosztályt érinti. Kutatások kimutatták ugyanis, hogy 23 éves korukig a fiatalok egyharmada már egyszer vagy akár többször is átesett a fertőzésen. Kockázati tényezőt jelent a gyakori partnercsere (promiszkuitás) és az alkalmi kapcsolatok létesítése. A betegség azonban nem csak a szexuális partnert gyakran cserélő fiatalokat – nőket és férfiakat egyaránt – érinti, hanem lappangó formában gyakran előfordul monogám párkapcsolatban élőknél is. Annak ellenére, hogy a chlamydia fertőzést sokszor nem észleli a beteg, számos esetben fordul elő, hogy nem keresik fel időben az orvost és a kezeletlen betegség szövődményeket okoz.
A szövődmények és tüneteik a következők lehetnek:
• Húgycsőgyulladás:1-3 hetes lappangást követően fájdalmas vizelés, kis mennyiségű fehéres, nyálkás folyás jelentkezik, jellemzően reggelente.
• Mellékhere gyulladás: általában 4-6 hét lappangás után jelentkező láz, egyoldali herébe sugárzó, hasító fájdalom, valamint a here duzzanata, érzékenysége jellemző.
• Prosztatagyulladás: ágyéktáji fájdalom, fájdalmas vizelés, gáttáji kényelmetlenség jellemző.
• Méhnyakgyulladás: lappangási ideje 1-5 hét, de gyakori a tünetmentes forma is. Tünetes formában gennyes folyás, valamint a méhnyak nyálkahártyájának duzzanata és sérülékenysége jellemző.
• Akut húgyúti szindróma: ha a fertőzés nem érinti a méhnyakat, akkor fájdalmas vizelés és gennyes vizelet kialakulás jellemző.
• A belső női nemiszervek gyulladása: a fertőzések 10-20%-ában kismedencei gyulladás lép fel. Ennek jelentősége az, hogy már egyszeri gyulladás esetén is kb. 20%-ban meddővé válik a beteg a petevezeték hegesedése és elzáródása miatt, többszöri ismétlődés esetén a kockázat kb. 70%-os gyakoriságú, valamint akár tízszeresére is emelkedhet a méhen kívüli terhesség kockázata.
• Végbélgyulladás: főleg homoszexuálisoknál fordul elő. Tünettana szegényes, főleg végbél eredetű csorgás, fájdalom és székletinger jellemző.
A fent említett tünetek és szövődmények súlyára való tekintettel tanácsoljuk minden kedves betegnek, hogy ne szégyelljen nőgyógyászhoz fordulni, időben ugyanis kiváló százalékban gyógyítható nemcsak ez a kór, hanem egyéb más gyulladásos fertőzések is.
Mikor szüljünk?
Az interjú utolsó részében a Doktor Úr kitüntetett szerepet szentelt a családtervezés kérdésének, hisz több, mint 20 éves praktizálása alatt szembetűnő és véleménye szerint sajnálatos változások történtek a fiatalok családtervezéshez és gyermekvállaláshoz való hozzáállásában. Egyre gyakoribb jelenség – főleg a gazdaságilag és értelmiségileg fejlettebb területeken -, hogy a nők csak a harmincas éveik elején, nem ritkán azok végén szülnek gyermeket. Bár egészségügyileg megállapított tény, hogy erre a 20 és 30 év közötti időszak a legmegfelelőbb, ennek ellenére nagyon sokan választják a karriert és mélyülnek bele a munka világába, növelve ezzel a különböző szövődmények kialakulásának esélyét. Természetesen a 26 és 34 éves kor közé tehető családtervezések kimagasló aránya mögött egyéb gátló tényezők is állnak. Az egyik legelterjedtebb a meddő és a különböző daganatos betegek növekvő száma. Orvosi definíció szerint meddőségről akkor beszélünk, ha egy év rendszeres és védekezés nélküli házasélet után sem következik be a terhesség. Kialakulásában testi és lelki problémák egyaránt szerepet játszanak, ide sorolhatóak az előbb említett késői gyermekvállalás, a szexuális kicsapongás, a különböző fertőzéses megbetegedések és még számos egyéb tényező. Annak ellenére, hogy ez a betegség sajnos néhány esetben a párok önhibáján kívül és minden odafigyelésük ellenére is megakadályozhatja a természetes módon történő gyermekvállalást, a Doktor Úr és véleménye szerint megfelelő életmóddal és óvatossággal – mint a legtöbb baj – ez is megelőzhető.
Szólj hozzá a témához és kérdezz akár névtelenül! A Dr. Kovács Antal Főorvos Úr együttműködésével szívesen válaszolunk minden kérdésedre.
Dr. Kovács Antal elérhetősége: Kemenesaljai Egyesített Kórház, Ambulancia 9500 Celldömölk, Nagy Sándor tér 3.