Miből erednek az óvodai gondok? 1.
Előző cikkünkben arról számoltunk be, hogy Milyen gondok fordulhatnak elő gyermekünkkel az óvodában, és ezeket hogyan kezelhetjük. Mai cikkünkben szintén Suazenne Valliéres Pszichotrükkök című könyvére hivatkozva azt fejtegetjük, hogy ezek a gondok miből eredhetnek.
Lehet, hogy a gyermekünk nehezen viseli a tőlünk való elszakadást. Előfordulhat, hogy még nem illeszkedett be teljesen, nem szokta még meg az óvodai környezetet, és reggelente sírva válik el tőlünk. Segíthet ezen a helyzeten, ha elmagyarázzuk neki, mi történik pontosan az óvodában, és mit fog ő ott csinálni. Biztosítsuk róla, hogy délután megyünk érte! Vigyen magával valamit otthonról 8egy macit, egy kabalát), ami biztonságot ad neki. Beszélgessünk otthon sokat az oviról, dicsérjük meg, és otthon tegyük ki az óvodában készített rajzait, munkáit.
Lehet, hogy a gyermekünk nehezen illeszkedik be közösségbe, azaz nehezen alakít ki társas kapcsolatokat. Az is lehet, hogy természeténél fogva visszahúzódó típus. Általában azok a gyerekek találják meg nehezebben a helyüket az oviban, akik bizonytalan kötődésűek, esetleg mindentől féltve vannak. Mérjük fel, hogy a gyerekünk ebbe a kategóriába tartozik-e, és igyekezzünk megkönnyíteni a helyzetét.
Az is lehetséges, hogy a gyermekünk „irigy”. Az óvodában „minden mindenkié” , amit sokan nehezen fogadnak el. Vannak barátaik, de ilyen korban még sokszor nagyon féltik és védik a tulajdonukat. Ez eleinte természetes, hiszen a gyermekek csak lassan tanulnak meg elfogadni másokat. Először mind a szülőknek, mind az óvónőknek megértőnek kell lenniük, ne szidjuk le, ne szégyenítsük meg „irigy” gyermekünket, ne is használjuk az irigy szót. Idővel le fog mondani erről. Bátorítsuk, hogy játsszon együtt másokkal is!
…A következő 4 pontot pénteki cikkünkben olvashatjátok!