Miért fontos, hogy meséljünk!
Mese- vers-mondókázás
Amikor arra készülünk, hogy gyermekeinkkel játszunk, együtt legyünk, azt kérdezzük, mit, hogyan, miért!
Ezekre a kérdésekre szeretnék most néhány gondolatébresztő választ adni.
Miért fontos a mese?
Az első, és szerintem a legfontosabb, hogy együtt vagyunk szeretett gyermekünkkel.
A mesék világa varázslatos! Arra tanít, hogy az Élet csodaszép, érdemes küzdeni, mert a jó mindig eléri célját, megkapja jutalmát, és boldogan él, míg meg nem hal.
Mesehallgatás közben új, és szép szavakat, kifejezéseket ismernek meg a lurkók. Olyan kifejezéseket is, melyekkel a felnőttes „csúnya” szavakat is tudja helyettesíteni, ha mérges, haragos. Pl: rontom –bontom, a kakas csípje meg!
Amíg hallgatja, el tudja képzelni a történetet, így a képzelete, gondolkodása fejlődik.
Többszöri hallgatással egyre jobban, pontosabban emlékszik a szövegre, és lehet, ha „eltévesztjük”, Ő fogja kijavítani a megismert, megszokott szavakkal.
Néha tudatosan is kell „tévesztenünk”, mert így megtanul a „fülével figyelni”.
Mit meséljünk?
Minden mese építi a gyermek lelkét!
A választásnál ügyelnünk kell a picink életkorára. Amíg kicsi, természetesen rövid, egyszerűcselekményű mesék, versek kellenek, pl: állatokról szólók. Nagyon jók a „babakönyvek”, ahol minden oldalon egy állat képe van, és ehhez lehet néhány mondatot kitalálni.
Nagyon szeretik hallani a csemeték a „saját meséjüket”, amik róluk szól, a születésükről, babakorukról.
Ajánlanám a „Minden napra egy mese” című kötetet, amin már több nemzedék nőtt fel, és Édesanya, Édesapa is újra felfedezheti a gyermekkori kedvencét.
A saját gyermekkori könyveinket is érdemes előkeresni, amiket szívesen hallgattunk, mert a mese a felnőtt lelkét is simogatja!
Hogyan meséljünk?
Mindenkiben él egy kép, ahogy az Édesanyja mesélt egyszer.
Az esti, elalvás előtti mesében sokszor nem is a mese, a szöveg a fontos! Lényeg, hogy Édesanya megnyugtató hangjára alszik el a baba, még félálomban is érzi, biztonságban van, bármi történt aznap, minden rendben.
Gyermekeink, ha sok-sok mesén nőnek fel, meg tanulnak szeretni, kötődni, mert nem arra fognak elsősorban emlékezni, hogy mi volt a mese, hanem arra, milyen érzés volt összebújni, együtt lenni Anyával, Apával.
Jó mesélést, varázslatosan szép estéket minden szülőnek, gyermeknek!
Szeretettel: Ranna