Miért jó a délutáni alvás? Erőltessük-e, ha a gyermek nem akarja?
Mai cikkünkben Suaznne Valéries pszichológusnőnek a gyermekek délutáni alvásáról alkotott véleményét osztjuk meg Veletek. Ez a kérdés minden szülőt érint. Van, aki jó tapasztalattal bír, van, aki folyamatos küzdelmet vív gyermekével a délutáni alvás kérdésében. Reméljük, hogy az alábbi pontokat olvasva sokan megerősítést kapnak,sokan pedig olyan tippeket, amiket jól tudnak hasznosítani a gyereknevelés eme kérdésének területén.
Az alvás nagyon fontos a gyermekek fejlődése szempontjából: sokat segít a tanulásban, az új ismeretek elsajátításában, hozzájárul az agy fejlődéséhez, fejleszti a memóriát, serkenti a növekedési hormonok termelődését.
A fenti okokból kifolyólag a kisgyermekek szervezetének bizony szüksége van a délutáni alvásra. Ha a gyermek hajlandó elaludni ebéd után, az azt jelenti, hogy alváshiánya van, azaz igényli még a délutáni alvást.
A délutáni alvás idejének a gyermek korához kell igazodnia. A 3-4 éves gyermekeknek kb. 2 órára, az 5-6 éves gyermekeknek is legalább fél óra napközbeni alvásra van szükségük.
Ezt, a gyerkőcök számára sokszor nem jó kedvvel induló tevékenységet úgy tehetjük kívánatosabbá, ha kellemes körülményeket biztosítunk hozzá. Teremtsünk nyugodt, nem túl ingergazdag környezetet. Ne legyen világos, de teljesen sötét sem. Lehet csend, vagy szólhat nagyon halk nyugtató hatású zene. A játékok kerüljenek ki az ágy közeléből, csak a kedvenc maci, kispárna maradjon.
A délutáni alvás – ha az tényleg ebéd után történik- nem nehezíti meg az esti elalvást. A gyermeknek azért van rá szüksége, hogy energiát gyűjtsön a nap további részéhez. A jó időzítést szülőként kitapasztalatjuk. Legjobb dél és du. 1 óra között letenni a gyermeket, de ha előbb vagy kicsit később látjuk rajta a fáradtság jeleit ( szemdörzsölés, merengő tekintet, nyafogás, ujjszopás), akkor ez az időpont tolódhat kicsit bármelyik irányba.
Ha túl sokáig elaludna a gyerkőc, akkor nyugodtan nyissuk ki az ajtót, ne legyünk síri csendben, szellőztessünk ki, halkan beszéljünk hozzá. A legjobb, ha magától ébred, de ha a délutáni alvás az esti altatás rovására menne, akkor halkan, óvatosan segítsünk rá a felébredésre.
Mit tegyünk, ha a gyermekünk semmiképp nem akar ebéd után aludni? Ha úgy látjuk, hogy délutáni alvás nélkül sem lesz nagyon nyűgös estére, akkor ne erőltessük az alvást. A csendes pihenőshöz viszont ragaszkodjunk! Mindenképp bújtassuk ágyba a gyermeket, de ha már nem igényli az alvást, akkor engedjük meg neki, hogy halkan könyvet nézegethessen, beszélhessen a babájához, stb.
Az óvodában még nagyobb problémát jelent, ha a gyermek nem akar délután aludni. Annak is megvan az esélye, hogy aki otthon már nem alszik ebéd után, az az óvodában elalszik. Hiszen látja a többiek példáját, és a délelőtti nagy zajongás, sok ember amúgy is jobban lefárasztja, mint az otthoni környezet. Ha ennek ellenére sem akar elaludni, akkor az óvónőknek be kell érniük annyival, ha csendes pihenőre bírják rá az óvodást. A többiek nyugalmát tiszteletben tartva, csendben olvasgathasson, nézegethessen az alvásra nem bírható gyermek.
Összességében: a délutáni alvás fontos és hasznos a kisgyermekek számára! Teremtsük meg a rítusát, és tegyük a mindennapok részévé. Ha ez valami oknál fogva mégsem működik, akkor az alvást ne erőltessük, de mindenképp tartsunk csendes pihenőt, ami kötelező érvényű legyen a gyermekünk számára otthon és az óvodában egyaránt. 6 éves korig feltétlenül érdemes megfogadni a fenti a tanácsokat!