Mit tehetsz gyermeked érzelmi fejlődéséért?
Tanácsok a kisgyermek érzelmi fejlődéséhez!
A gyermek 2 1/2 és 5 éves kora között tapasztalja meg a barátság élményét, a függetlenség érzését, a nemi identitás kialakulását. A gyermek egyénisége minden téren megmutatkozik, önálló személyiség válik belőle, saját jellemvonásokkal, saját kapcsolatokkal a külvilágban.
Íme néhány jó tanács gyermeked érzelmi biztonságának kialakításához:
Mondd el gyermekednek, hogy szereted! Nagyon elégedett lesz magával, ha ezt hallja tőled! Például, hogy milyen jó vele együtt lenni. Az efféle támogató, pozitív megjegyzések erősítik a kicsi önbecsülését.
Bízz gyermekedre néhány egyszerűbb házimunkát! Három éves korában már megérti, hogy mit jelent a felelősség és lelkiismeretesen el is látja a feladatát, például elpakolja játékait lefekvés előtt.
Ne engedd, hogy közbevágjon! Ha közbevág, amikor még a mondat közepén jársz, nyugodtan mondd végig a mondatot, és csak utána figyelj rá. A gyermek csak lassan tanulja meg, hogy a beszélgetés nemcsak beszélésből, hanem meghallgatásból és odafigyelésből is áll.
Vigasztald meg, ha sír! Annak ellenére, hogy a kicsi önbizalma óriási fejlődésen megy keresztül, még mindig törékeny, érzelmileg könnyen sebezhető. Ha azt látod, hogy valami apróság miatt elszomorodott, öleld meg és vidítsd fel!
Ne alkalmazz fizikai erőszakot! Ha a rossz viselkedésére veréssel vagy pofonnal válaszolsz, az csak ront a helyzeten. Sokkal többet használ, ha nem alkalmazol fizikai erőszakot, hanem szavakkal próbálod megértetni vele a problémát.
Állíts fel normákat a személyi higiénia terén! A gyermek már elég nagy ahhoz, hogy rendszeresen megmossa a kezét, az arcát, fogát reggel és este, és hogy mindig tiszta ruhát vegyen fel. Te, pedig ellenőrizd, hogy tartja-e magát a szabályokhoz.
Erősítsd ambícióit! Például ha jó lovas szeretne lenni, próbáld megszervezni, hogy órákat vegyetek. Ez a gyermek önbizalmát nagymértékben növeli és megérteti vele, hogy személyes céljait általában gyakorlati úton érheti el.
Dicsérd az erősségeit! Nagyon jót tesz a gyermeknek, ha olykor önként emlékezteted őt pozitív jellemvonásaira. Sokkal jobban érzi magát, ha csak úgy „elejted” előtte, hogy például szerinted nagyon szépen tud énekelni.
Nyugtasd meg, hogy nem vall szégyent! Magyarázd el neki, hogy az óvoda nagyszerű dolog és nem fog gondot okozni neki hogyan feleljen meg az elvárásoknak. Segíts gyermekednek, hogy pozitív legyen a hozzáállása és lelkesen, önbizalommal telve kezdje élete útját.
Higgy gyermekedben! Ha bízol gyermeked képességeiben – ha hiszed, hogy csodálatos személyiség- akkor ő maga is sokkal inkább tud majd hinni ebben…és ez a legjobb támogatás, amit csak nyújthatsz gyermeked számára!
Fálmon Erika
szociálpedagógus