Segíts gyermekednek ismerkedni, barátkozni, másokkal játszani!
Ötletek a kisgyermek szociális fejlődésének előremozdításához
Két és fél éves kortól a kisgyermek már szívesebben játszik barátaival, mint egyedül. Az együttműködés lényegét próbálja megérteni. A hiszti jelen van még, de nem mindennapos. Az önállóságra való igény minden téren megjelenik.
Segítsd elő a társas együttlétet! Minél többet van gyermeked emberek között, annál nagyobb az esélye a helyes viselkedéskultúra elsajátítására!
Gyakorold vele a bemutatkozást! A gyermek számára mindig nehéz az első szó, amikor először találkoznak a másik gyermekkel. Tanítsd neki például a következőt: „ Szia! Szeretnél játszani velem?”
Lehet, hogy a kisgyermek szívesen játszik korban hozzá illő társakkal, de még mindig félénk. Ilyenkor mondd el neki, milyen jól fogja érezni magát a többiek között és hogy micsoda remek játékok várnak rá. Ezek a szavak egy kis öleléssel biztosan átsegítik az ideiglenes érzelmi problémán.
Gyakran megeshet, hogy veszekedés tör ki közte és barátai között. Hívd fel a figyelmét azokra az alternatív lehetőségekre, ahogyan még viselkedhetne ezekben a helyzetekben.
Keress olyan történeteket, amelyekben a gyerekek megosztják egymással játékaikat és békésen játszanak együtt. Szívesen hallgat téged és amit hall elgondolkodtatja a barátságról.
Amikor együtt vagytok, kérdezd barátai felől. Kérd meg, hogy beszélgessetek azokról a tulajdonságokról, amit barátaiban szeret, ez segítségére lesz abban, hogy jobban megbecsülje barátait.
Mondd el neki, hogy nagyon szereted és hogy milyen jó tulajdonságokat szeretsz benne (milyen jó vele együtt lenni, milyen szépen énekel stb)! A támogató, pozitív megjegyzések erősítik a gyermek önbecsülését.
Bátorítsd a társasjátékokra! A szabályok követése nem mindig könnyű, de a gyermek tapasztalat alapján elsajátítja ezeket. Lehet, hogy először még szükség van arra, hogy Te is felügyeld a játékot, hogy ő és barátai valóban betartsák a szabályokat.
Tanítsd meg, hogyan legyen öntudatos, magabiztos, de ne legyen agresszív! Kell, hogy ki tudjon állni az érdekeiért, anélkül, hogy ellenségessé válna. Magyarázd el neki, hogy békésen és nyugodt hangon is lehet nemet mondani, ezt gyakorold is vele!
Dicsérd meg a jó magaviseletéért! Nagyon könnyen eshetünk abba a hibába, hogy csak a negatív dolgokra koncentrálunk. Ne felejtsd el megdicsérni, ha kisgyermeked helyesen viselkedik veled, a testvérével vagy a barátaival!
Fálmon Erika
szociálpedagógus