Szívszorító történetek gyerekekről.

Anyukám, apukám ugye szerettek? Teszi fel néha a kérdést gyermekünk. Ilyenkor mosolyogva átöleljük és megnyugtatjuk, hogy nála jobban senkit sem szeretünk a világon.
De vajon minden családban így van ez? Vagy annyira megváltozott a világ, hogy mások lettünk?
Mivel évek óta a gyermekvédelemben dolgozom nevelőszülőként, sajnos hallottam nagyon szomorú, szívszaggató történeteket. Ezeket az igaz történeteket a Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó csoportjának vezetőjétől hallottam. Mesélek ezekből a történetekből néhányat, példát mutatva arra, hogy egyes családban így bánnak a gyermekekkel. Egyszer ők is felnőnek és követik a mi példánkat, vajon milyen emberek vállnak belőlük, ha mi rossz példát mutatunk nekik?! Ezek a gyerekek félelemben élve töltik a mindennapjaikat kitéve a saját szüleik hangulat változásainak. Sok esetben az apuka régóta nem él a családban és nem is tartja a kapcsolatot gyermekeivel.
A veszélybe került gyermekeket kiemelik a családból és a Vas Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó csoportjába látják el mindaddig őket, amíg a hivatalos szervek nem döntenek arról, hogy nevelőszülőhöz vagy gyermekotthonba folytatják életüket.

ÉHESEK VAGYUNK!

Egy ötös testvérpár a legkisebb gyermek 3 éves a legnagyobb 7 éves volt mikor bekerültek a gyermekotthoni csoportba, mert nagy mértékben elhanyagolták őket és bántalmazták is. Az anyukájuk sokszor mondta nekik, hogy egyenek az oviba, mert otthon nincs étel, nem lesz vacsora. Többször előfordult, hogy a gyerekek éhesek voltak este kérték az ennivalót erre édesanyjuk közölte velük „ nézzétek a csillagos eget „.
Ugyan itt ebben a családban fordult elő, hogy az öt éves kisfiút az anya, úgy büntette bizonyos csíntevésekért, hogy beledugta a fejét a toalettbe és ráhúzta a vizet. A kisfiú, sírás közepette fuldokolva mesélte itt a csoportba, hogy telement a szeme, füle, orra, szája, vízzel, de leginkább attól félt, hogy leviszi a fejét a lyukba a víz. A gyerekek mikor bekerültek a gyermekotthoni csoportba rengeteget ettek nem győzték élelemmel ellátni őket, számtalan esetben előfordult, hogy az ágyban a paplan és a párna alatt találtak kenyér maradékot, kifli csücsköt vagy bármilyen ételmaradékot.
Történt egy esetben, hogy sokan voltak a csoportban és a harmadik turnusban kaptak enni, a kisfiú zokogva ült a fotelban, mert attól félt, hogy mire sorra kerül neki már nem fog jutni étel. Kellett nekik pár hét mire rájöttek, hogy itt mindig van mit enni, kiszámíthatóság van, nem bántalmazza őket senki. Kiegyensúlyozottak lettek, megnyíltak, jókedvűvé váltak és híztak. Mivel nem maradhattak véglegesen a gyermekotthoni csoportban, ezt az öt gyermeket hivatásos nevelőszülő otthonába helyezték el.

ELHAGYOTT AZ ANYUKÁM!

Egy másik kislány, azért került be a befogadó csoportba, mert az anyukája kivitte külföldre, ott nem éppen bejelentett munkakörben dolgozott. Mivel a kislány útban volt számára, egy alkalommal, úgy megverte, hogy fél arc feldagadt. Az anyuka a bántalmazást követően abban a külföldi fővárosban eltűnt. Az ott tartózkodó barátok találtak rá a kislányra, autóba ültették és elhozták Szombathelyre, hogy magukhoz vegyék, de azok is úgy megverték, hogy az óvoda feljelentést tett, hogy borzalmas nyomokat láttak a gyermeken. Így került a befogadó csoportba. Nagyon eleven kislány volt, mert két evőkanál étel közt 20 kört futott, de lehetett kezelni, idővel megnyugodott, megtanulta az alapvető normákat, viselkedési formákat. Ő egy magatartászavaros hiperaktív kislány volt, de kiderült róla, hogy nagyon okos és értelmes. Az apai nagypapa fogadta családba.

ANYA KÉRLEK NE BÁNTS!

Egy 3 éves kislány édesanyja férfiakkal ismerkedett, ilyen alkalmakkal a gyermeket is vitte magával. Az egyik ismeretség alkalmával közölte az anyuka a férfival, hogy lemegy cigarettáért. Mivel az anya nem jött vissza a férfi nem tudta mit csináljon a nála hagyott gyermekkel, ekkor kérte a rendőrség segítségét. A rendőrök papírok hiányában csak a gyermekkorházba vihették kislányt, majd a gyámhatóság vitte el másnap a befogadó csoportba.
A kórházi zárójelentésbe az állt, hogy gyermek bekerülésekor orrfacsaró bűzt árasztott magából, három napos pelenka volt rajta és a fél fején nem volt haja. A befogadó csoportba meglepődve tapasztalták, hogy december lévén a gyermeken nincs zokni, sem harisnya egy vékony kis vászoncipőben, vékony ruhában öltöztette az anya.
Bekerülésekor nagyon visszahúzódó, zárkózott, csendes kislány volt, amikor mentek feléje, hogy gyere bepelenkázlak, vagy rajzoljunk, vagy eszünk, mindig kiabált, hogy
„ne bánts, ne bánts”…
Ez az állapot eltartott több mint két hétig. Másfél hónapba telt, míg megnyugodott, megnyílt, beszélgetni kezdett és egyre több szót mondott ki.
Elmesélte a kislány, hogy az anyukája kitépte a haját, ütötte verte, meghúzta a fülét, rettegett a hajmosástól, mert félelmében be szokott kakilni.
Őt is nevelőszülő vette magához.

TANULNI SZERETNÉK!

16 éves nagyfiú, az édesapával lakott több éven át. Nem érezte jól magát, mert az apa nagy mértékű alkoholt fogyasztó volt, és munkanélküli is. Nem volt biztosítva semmiféle szükséglete. Ezért eljött vas megyébe az édesanyjához, ahol kiderült, hogy a fiút nem szeretné nevelni, fontosabbak számára a férfiak. A gyermeknek egy szál ruhája volt, azt hordta éjjel- nappal. A családnak annyi pénze nem volt, hogy Szombathelytől néhány kilométerre lévő helységből, Szombathelyre eljárjon iskolába. Volt, hogy négykézláb térden állva könyörgött a busz sofőrnek, hogy csak most ne szállítsa le a buszról, mert neki iskolába kell mennie. A 16 éves fiú saját magát kérte be a befogadó csoportba.

A SZÖKÉS!

Egy másik családban a gyerekek 5-en voltak testvérek, a legidősebb lány külföldre szökött a barátjával. Anyukája pedig úgy döntött utána megy és hazahozza. Az egyik gyermekét a nagynénire, a legkisebbet pedig a szomszédra bízta, a másik kettő ott hagyta az üres lakásban. Mindez októberben történt és mind a mai napig nem jött haza az anya. A gyerekek nem jártak iskolába és ez feltűnt a gyermekjóléti szolgálat dolgozóinak, akik régóta szemmel tartják a családot. A gyermekek mellett nem volt felnőtt, elhanyagoltak és ápolatlanok voltak. Ekkor kerültek be a befogadó csoportba. Idő közben a nagynéni is meggondolta magát és beadta a rábízott gyermeket is. A gyámhivatal úgy döntött, hogy mind az 5 gyermeknek nevelőszülő családnál lesz legjobb helyük.

MIÉRT NEM KELLÜNK?

Egy 15 és 17 éves testvérpár fiúkat, az anyukájuk elhagyta, hogy együtt élhessen új élettársával, akinek két kicsi gyermeke volt. A nő az élettársa gyermekeit ellátta, de a sajátjaival nem törődött. A fiúk lakásában már nem volt se víz, se villany sem gáz, mivel a közüzemi számlákat nem tudták kifizetni, mindent kikapcsoltak. Az iskolában a pedagógusok vittek a gyermekeknek éthordóban ebédet, de nem lehetett sokáig fenntartani ezt az állapotot sem, mert iszonyatos körülmények között éltek. Bekerülésük után hamarosan a gyermekotthonban helyezték el őket, azóta is visszajárnak látogatni a csoportba, jól érzik magukat, rendben vannak, testileg –lelkileg.
Az elhelyezési értekezleten kijelentette az anyukájuk, a két gyermek előtt, hogy nem viszi haza őket, nem kell neki a két fiú. Az apukájuk messze él neki sincs lehetősége, hogy magához vegye őket, de a kapcsolatot szeretné tartani a gyerekekkel. A két fiúnak nagyon rosszul esett szembesülni a ténnyel, hogy az anyukájuk nem akarja látni őket.

A csoportban dolgozó szakembereknek az a szőrnyű, hogy rosszabbnál-rosszabb, borzalmasabbnál – borzalmasabb gyermeksorsokkal találkoznak. Az ad nekik erőt, hogy tudják hova kerülnek a gyerekek és milyen minőségi változás lesz az életükben, mennyivel jobb lesz az életük, mindenféle téren, mint otthon a család.
Kívánok ehhez a munkához számukra erőt, egészséget, kitartást és sok-sok türelmet!