Töltődjetek fel Anyukák!

Töltődjetek fel Anyukák!

Az anyáknak is jár a kikapcsolódás!

Töltődjetek fel Anyukák!Sokszor hallok olyan édesanyákról, akik években számolják, mikor jutott utoljára idejük önmagukra. Ez könnyen előfordulhat, hiszen egy nőnek az anyaság mellett feleségnek, a háztartás vezetőjének is kell lennie, és meg kell őriznie női mivoltát is. A gyermek születését követő 1-2-3 éven belül pedig legalább napi 8 órát a munkahelyén tölt. Tetézi a dolgokat az a tény is, miszerint manapság ha valaki nem teljesíti az összes női szerepet tökéletesen, számos kritika érheti a környezete felől. Valamint a média hatalmas véleményformáló ereje is azt a meggyőződést erősíti, miszerint 2013-ban egy anyának minden téren maximálisan helyt kell állnia. Ha ez nem sikerül, akkor jön a ránk nehezedő nyomás, a nagy lelkifurdalás…

Ennek nem kellene így lennie… Egy anya vállaljon annyit, ami teljesíthető nap mint nap. És ha van segítsége, akkor szánjon magára is időt! Sokszor egy órányi vagy pár órányi elszakadás a mindennapoktól hetekre feltölti az anyát új energiával.

Íme néhány tipp a celldömölki anyukáknak:

Ha találtok olyan személyt a családban, akiben maximálisan megbíztok- pl. nagymama, nagynéni- hagyjátok rá a gyermeketeket, és a pároddal:

Tegyetek egy esti sétát a városban
Menjetek el a Vulkán Fürdőbe egy relaxáló fürdőzésre, szaunázásra
Látogassatok el a helyi moziba
Üljetek be valamelyik kávézóba
Csapjatok egy romantikus estét
Nézzétek meg a Soltis Színház valamelyik darabját
Bicajozzatok fel a Ság-hegyre

Ha nincs dajkátok, de úgy érzed, a hétköznapok monotonitásától betelt a pohár, és ki kell eresztened a gőzt, kérd meg a férjed, hogy vigyázzon a gyerekekre, és:

Sétálj egyet a szabadban, szedd össze a gondolataidat
Találkozz valamelyik barátnőddel
Válassz ki egy tornát az egyre bővülő helyi kínálatból, és járj el akár rendszeresen mozogni, jógázni
Vonulj félre egy jó könyv társaságában
Vegyél egy forró fürdőt
Menj el úszni, szaunázni, fodrászhoz, stb.

Töltődjetek fel Anyukák!Vagy kapcsolódjatok ki együtt, de beszéld meg a férjeddel, hogy most figyeljen ő a gyerekekre, és Te így eleresztheted a gondolataidat:

Tegyetek egy nagy családi sétát a zöldben
Szervezzetek egy délutáni kirándulást
Nézzetek meg együtt egy családi filmet a moziban/ akár otthon
Pattanjatok biciklire, és mozogjatok közösen
Hagyd ki egyszer a vasárnapi rostokolást a konyhában, és menjetek el ebédelni

Számos apróság van, ami kizökkenthet bennünket, anyukákat a mindennapok mókuskerekéből. Én csak néhány tippet adtam, amikről biztosan tudom, hogy itt, Celldömölkön is elérhetők. Higgyétek el, a Ti kikapcsolódásotok nem csak Nektek, hanem a család többi tagjának is jót tesz. Sokkal jobb, ha pár óra nélkülözés után egy újjászületett anyát és feleséget kap vissza a család, mintha nem engeditek meg magatoknak ezt a néhány alkalmas „luxust”, és ingerültté, fáradttá, kimerültté váltok, aminek a levét mindenki megissza. Most, hogy közeleg a tavasz és a nyár, egyre melegebb van, egyre hosszabbak a nappalok, a lehetőségek tárháza hétről hétre bővül! Anyukák, töltődjetek fel !

Gregorich Nóra
kommunikációs munkatárs